Az EULAR 2021. évi frissített állásfoglalása a reumatológiai kórképekben szenvedő betegek SARS-CoV-2 elleni oltásáról


A COVID-19 járvány jelentősen befolyásolta a reumatológiai kórképekben szenvedő betegek személyes életét és egészségügyi ellátását. A COVID-19 elleni védőoltás optimizmust és reményt keltett, azonban sok kérdést is felvetett, különösen a gyulladásos reumatológiai kórképekben szenvedők valamint azok számára, akik az immunrendszerükre lehetséges hatással bíró gyógyszereket kapnak. E kérdések megválaszolására az EULAR munkacsoportot hozott létre, amely betegekből, e szakterületen jártas egészségügyi szakdolgozókból és reumatológusokból áll.
E munkacsoport az ajánlását a 2021. novemberben hozzáférhető tudományos ismeretek alapján fogalmazta meg, és tisztában volt azzal, hogy jelenleg korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre a különböző COVID-19 elleni vakcinák teljesítményéről a reumatológiai kórképekben szenvedő illetve az immunrendszert befolyásoló gyógyszerekkel kezelt betegekre vonatkozóan. Amikor Ön elolvassa ezt az állásfoglalást, kérjük, vegye figyelembe, hogy ezt a szöveget majd frissíteni kell, amint új információ válik elérhetővé.

AZ ÁLLÁSFOGLALÁS MEGTEKINTHETŐ IDE KATTINTVA >>

***

A betegek gyakran feltett kérdései:

Beoltassam magam a SARS-CoV-2 fertőzés ellen?
Mindenkinek javasolt a védőoltás a COVID-19 ellen.

Sürgős, hogy beoltassam magam? 
Az egyes országoknak teljesen más szabályaik vannak. Sokország jelenleg ebben a pillanatban az időseket, egészségügyi dolgozókat, valamint az idősotthonok lakóit és személyzetét helyezik a lista élére.

Melyik számomra a legjobb vakcina? 
Jelenleg még túl korai lenne erről nyilatkozni; általánosságban bármelyik vakcinával jobb oltani, mint egyáltalán nem oltani.

Átestem a COVID-19 betegségen és meggyógyultam, szükséges-e oltást kapnom? 
Jelenleg erre nézve nincs adatunk, de a COVID-19 utáni oltás biztonságosnak tekinthető, és potenciálisan védelmet nyújt a további fertőzés ellen.

Kaphatok-e oltást, ha reuma-elleni vagy immungátló gyógyszereket szedek? 
Igen, kaphat. Talán az egyetlen kivétel a rituximab. Amennyiben Ön ezt a szert kapja, forduljon kezelőorvosához.

Zavarják-e az oltások az antireumatikus gyógyszeres kezelésemet? 
Nem.

Kivel konzultáljak az oltás előtt: a háziorvosommal vagy reumatológusommal? 
Ha az alapbetegségével összefüggő konkrét kérdése van, akkor a reumatológushoz forduljon.

Milyen adatok szükségesek a helyes döntéshez? 
Az alapbetegség-aktivitás, a gyógyszeres kezelés és az esetleges társbetegségek ismerete.

Mi a helyzet a vakcinák mellékhatásaival? 
Jelenleg még nehéz konkrét választ adni, de a fent említett, részletesen vizsgált vakcinák rendkívül biztonságosak, mellékhatásaik összevethetők az influenza elleni oltásokkal.

Mit tegyek a reumatológiai alapbetegségem fellángolása esetén? 
Forduljon reumatológusához.

Ha súlyos mellékhatások jelentkeznek? 
Ez nem valószínű, de forduljon a reumatológushoz.

Aktiválhatja az oltás a reumatológiai betegségemet? 
Ez nem valószínű, de erre nézve még nincs elég tapasztalatunk.

Szükségem lesz-e a COVID-19 védőoltásra évente, mint más oltások, például influenza esetén?
Valószínűleg igen.

Mi a helyzet a hosszú távú mellékhatásokkal? 
Ma még erre nem tudunk határozott választ adni, de eddig a tesztelt vakcinák rendkívül biztonságosak.

Jobban ki vagyok téve a COVID-19 betegség kockázatának, mint mások? 
Nem, nincs bizonyíték arra, hogy a reumatológiai betegségekben szenvedő betegeknél magasabb lenne a vírusos betegség kialakulásának kockázata.

Fenyeget az, hogy bennem a COVID-19 súlyosabb formája alakul ki? 
Nem magától a reumatológiai alapbetegségtől, de mint mindenkiben, akiben súlyos belső szervi károsodás (például veseelégtelenség, súlyos légzési elégtelenség) alakul ki, a kockázat magasabb lehet.

A reumatológiai gyógyszereim növelik-e a súlyosabb COVID-19 betegség kockázatát? 
A reumatológiai kórképekben alkalmazott gyógyszerek többsége mellett nem észleltek súlyosabb vírusfertőzést. Eddig az egyetlen olyan kezelés, amelyről kimutatták, hogy a COVID-19 súlyosabb formáival jár, a napi 10mg-nál több kortikoszteroid tartós szedése vagy a rituximab kezelés.