Hatékony kezelés jelentősége


A betegek többsége először a háziorvosnál jelentkezik, majd a reumatológus szakorvoshoz irányítja. Bizonyos esetekben a betegek kezelését biológia terápiával folyatják a kijelölt centrumokban, mely segítségével akár a munkaképesség is megőrizhető.

„Az életem középpontjában az állatok vannak: állatorvos vagyok. Ez a csodálatos munka arra is lehetőséget ad számomra, hogy minden nap sokféle emberrel találkozzam a társadalom minden rétegéből. Ha az ember képes arra, hogy átérezzen dolgokat, az állatok rengeteg örömöt adhatnak számára, és csodálatossá tehetik az életét, hiszen az állatok sohasem hazudnak. 15 éves voltam, amikor megállapították, hogy szpondilitisz ankilopoetikában szenvedek, de szerencsére az újfajta kezelések sokat segítettek, és így jó néhány álmomat valóra tudtam váltani.”

Francois (Belgium)

A rheumatoid arthritis kiszámíthatatlan betegség. A betegek 15-20 %-ában hosszú évek is eltelnek két gyulladásos fázis között panaszmentesen, és olyan betegek is vannak (15%-ban), akiknél az ízületek deformációja egyáltalán nem alakul ki. A többségnél azonban – megfelelő kezelés nélkül – már néhány év alatt részleges vagy teljes munkaképtelenség.

Egy magyar felmérés szerint az RA-s betegek 37%-a rokkantnyugdíjas, 51%-uk igényel segítőt mindennapi életében, vagyis nem teljesen önellátó. A munkaképesség-csökkenés egyenes arányban áll a betegség során jelentkező mozgásképesség-romlással.

Évente mintegy 6000 RA-s beteg fekszik kórházban, ennek költsége 1,3 millió Euro évente. Magyarországon az RA kezelése és a kieső munka értéke 2650-7900 Euro/beteg évente, melynek nagyobb részét a kieső munka teszi ki. (dr. Péntek Márta adata).

Ez a felmérés is mutatja, hogy a betegséggel együtt élni igen nehéz, hiszen a betegség jelentősen befolyásolja a betegek életét, ezen keresztül a családjukét, közvetlen környezetükét és közvetve a társadalomét – fizikailag, pénzügyileg és érzelmileg egyaránt.