Európai Betegjogi Nap


Az Active Citizenship Network (ACN) 2011-ben is meghirdette az Európai Betegjogi Napot.

Európában minden évben április 18-a: „Europen Patient’s Rights Day”, vagyis az Európai Betegjogok Napja. Az elmúlt pár évben a Nemzeti Egészségügyi Tanács egyik céljának tekintette, hogy a betegszervezetek számára egy jelentős szakmai nappá tegye a rendezvényt.

Különös figyelmet szenteltünk a program összeállítása során, hogy olyan témaköröket vitassunk meg, ami nemcsak hazai, de európai szinten is prioritásokat érint. Az év első felében Magyarország látja el az Unió soros elnökségét, ezáltal Hazánk felé is nagyobb figyelem fordul, a rendezvénnyel mi is szerettünk volna tenni azért, hogy a betegjogok, az azokban bekövetkező változások ismertebbé váljanak Hazánkban.

Rendezvényünk egyik célja, a változó egészségügyben szakmai tudást, információkat adni a betegszervezeteknek, az őket is érintő szakmai kérdésekben.
Továbbá szeretnénk, ha az elkövetkező években április 18-a, az Európai Betegjogok Napja, egy szakmailag fontos nap legyen minden érintett fél számára.
A meghívás során az országos betegszervezetek vezetőinek küldtünk meghívót, illetve kértük, továbbítsák tagszervezeteik felé a meghívást. Összességében 65 betegszervezet fogadta el meghívásunkat.

A „Betegjogok érvényesülése az egészségügyben 2011” című főtémakört jártuk körül előadóinkkal közösen, majd a kerekasztal során lehetőséget kaptak a civil szervezetek képviselői, hogy az elhangzott előadásokkal kapcsolatosan kérdéseiket, hozzászólásaikat megtegyék.

Gombos GáborENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága, tag – előadásában hangsúlyt helyezett az ENSZ határozatára, kitekintést kaptunk Európán kívülre is, hangsúlyozva a paradigmaváltás szükségességét.
Dr. Kapronczay StefániaTASZ, programvezető – a 2010-es Európai Betegjogi felmérés eredményét ismertette, statisztikai pontrendszerrel, különböző skálákon való értékeléssel mutatta be a felmérés eredményét.
Dr. Mogyorósi DorottyaNemzeti Erőforrás Minisztérium, szakmai főtanácsadó, orvos, és jogász – a tárca képviseletében adott átfogó képet a betegjogvédelem jövőjéről, az átalakulóban lévő rendszerről. Hangsúlyt kapott az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ megalakítása, az egy kapus ügyintézés, egységes jogvédelem.
Dr. Oberfrank PálMOTESZ Etikai Bizottság, elnök – a kommunikációra helyezte a hangsúlyt, illetve a betegjogok kiterjesztésére.
Koltai TündeLisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete, elnök – vázolta a mai magyar betegszervezetek működésének körképét.

A konferencia legfontosabb üzenetei:

  1. Fogyatékkal élők helyzetének változtatása az ENSZ határozata alapján, ide értve a krónikus betegséggel élőket is
  2. A 14+1 betegjog érvényesülésének elősegítése, Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ
  3. A civil összefogás elengedhetetlen a célok megvalósításához

Előadás – Mogyorósi Dorottya

Előadás – Koltai Tünde

Előadás – Dr. Kapronczay Stefánia